A bajnoki rendszer
Egy Hattrick-szezon 16 hétig tart: ebből 14 hét bajnoki forduló (csoportonként 8 csapat van, amelyek kétszer játszanak egymás ellen), majd ezt követi egy osztályozós hét és egy bajnoki meccsek nélküli pihenőhét.
A bajnoki piramis
A Hattrick minden bajnoksága ugynazon az elven alapul: a piramis aljáról kell fölküzdened magad az idők során annak tetejére.
A bajnokságok három legfelső osztálya ugyanúgy néz ki: a legmagasabb osztályban csak 1 csoport van, 8 csapattal - közülük kerül ki az adott ország aktuális bajnoka.
A másodosztály 4 csoporttal, 32 csapattal működik. A csoportok bajnokai direkt, vagy osztályozóval juthatnak föl, ez a szezonbeli teljesítményüktől függ.
A harmadosztály 16 csoportjában 128 csapat küzd, a hatványozás elve mentén, a följutás szabályai pedig rájuk is ugyanúgy vonatkoznak.
Az alsóbb osztályokat tekintve nem minden bajnokság néz ki ugyanúgy. Attól függően, hogy az adott bajnokságban hány aktív csapat van, a bajnoki struktúra elnyúlhat horizontálisan, avagy vertikálisan: ha sok az aktív csapat, ugyanazon bajnoki osztályban lehet több csoport (ekkor nehezebb a feljutás, hisz kevesebb a rendelkezésre álló hely), ha kevés, akkor több osztályban oszlanak el (ekkor dinamikusabb a feljutás rendszere).
Fontos a bajnoki rendszer felépítése, hiszen ez határozza meg, hogy egy adott csoportban mik a feljutás keretei. A pontos információért csekkold a bajnoki csoportodat. A bajnokság többi osztályát is átnézheted ennek kapcsán a csoport felületén elérhető nyilak segítségével.
A Hattrick Futballszövetség időnként megváltoztathatja a bajnoki struktúrát azzal, hogy tágít vagy szűkít egyes bajnoki osztályokat. Ha ez történik, azt tájékoztatás előzi meg.
Feljutás, kiesés és osztályozás
A feljutásnak három módja van. Ez az osztályod és a feletted lévő osztály méretének összevetéséből fakad.
1. A győztes feljut, vagy osztályozót játszik: ha az osztályod jelentősen nagyobb (x4), mint a feletted lévő, akkor kevesebben juthatnak föl. Ezesetben a csoportgyőztesek fele egyenes ágon jut fel, a másik felük pedig osztályozót játszik (a szezon során szerzett pontok és a kialakult gólkülönbség dönt).
2. A csoportgyőztes egyenes ágon feljut, a második helyezett osztályozót játszik: ha az osztályod kétszer akkora, mint a feletted lévő, a csoportgyőztesek automatikusan feljutnak, míg a második helyezettek osztályozón vívhatják ki e jogot.
3. Két csapat jut fel egyenes ágon, két csapat pedig osztályozót játszik: ha az osztályod mérete megegyezik a feletted lévőével, négy csapatnak van esélye feljutni minden csoportból. Az első és második közvetlenül, a harmadik és a negyedik pedig osztályozóval teheti ezt meg.
A kiesés szabályai egyszerűbbek. A legalsó osztályt leszámítva a csoportok 7. és 8. helyezettjei egyenes ágon kiesnek, míg az 5. és 6. helyezetteknek osztályozót kell vívniuk a bennmaradásért.
Emlékeztetőül: a feljutás és a kiesés szabályai elérhetők a csoport oldalán.
Csoportváltás
Ha az országod bajnoki rendszerének legalsó három osztályának valamelyikében szerepel, lehetőséged van csoportot váltani az adott osztályon belül. Ehhez kell, hogy legyen egy üres hely a csoportban, ahova kerülni szeretnél.
A csoportváltást két módon teheted meg:
1. Beállíthatod a Szezontervezőben (amelyet a bajnoki csoportod oldalán találsz meg) a Preferált csoportodat. E lehetőség a szezon vége előtt kb. egy hónappal nyílik meg és elsőbbséget biztosít arra, hogy átkerülj az általad kiszemelt csoportba. Ha lesz szabad hely, a csoportváltás rögtön az osztályozómeccsek hármas sípszava után megtörténtik. Ha lehetséges a csoportcsere a fölötted, vagy az alattad lévő osztályban, onnan is állíthatsz be preferált csoportot - ez akkor lép életbe, ha a szezon végén feljutsz, vagy kiesel. A rendszer által generált csapatmozgások persze beleszólhatnak a preferált csoportod tervezésébe.
2. Az osztályozómeccseket követő héten van egy másik lehetőség is a csoportcserére. A Csoportváltás eszközével élve átnézheted a bajnoki osztályod csoportjait és csatlakozhatsz egy olyanhoz, ahol van hely. Ne feledd: ha több csapatod is van a támogatói csomagod részeként, ezek sosem szerepelhetnek ugyanabban a csoportban.
Botcsapatok kiesése és feljutása
Minden szezon végén, a VI. vagy alsóbb osztályokban lévő botcsapatok visszasorolásra kerülnek a lehető legalsóbb osztályba. Van azonban egy kivétel: a VI. osztályban első helyen végző botcsapatok vagy feljutnak, vagy osztályozót játszanak. Az V. osztályban vagy feljebb játszó botcsapatok a tulajdonossal rendelkező csapatokhoz hasonlóan juthatnak fel vagy eshetnek ki a csoportból.
Mivel ezeket a botcsapatokat alsóbb osztályba sorolják, további csapatok veszik át a helyeiket az alsóbb osztályokból. Az így felkerülők a "szerencsés vesztesek", akik lehetnek osztályozón búcsúzott vagy néhány esetben egyenes ágon kiesett csapatok is. Kimaradhatsz ebből a lehetőségből, ha a csapatbeállításoknál elvégzed a beállítást.
Ha több botcsapat van a felsőbb osztályokban, mint amennyi menedzser a legalsó ligában, a rendszer automatikusan bezárja a legalsó osztályt, és a későbbiekben készenlétben tartja azt.
Bajnoki helyezés és rangsorolás
A bajnoki helyezések az alábbiak szerint kerülnek megállapításra (fontossági sorrendben): 1. pontszám, 2. gólkülönbség, 3. rúgott gólok száma. A bajnoki helyezés határozza meg a rangsorolásodat, ami meghatározza az osztályozók és kupamérkőzések párosítását.
A rangsorolást meghatározó tényezők fontossági sorrendben a következők: 1. az osztály, amiben játszol, 2. a bajnoki helyezés, 3. a pontszám, 4. a gólkülönbség és 5. a rúgott gólok száma. Ha mind az öt megegyezik, a véletlen dönt.
Pénzjutalom
Ha a bajnokság 1-4. helyén végzel, pénzjutalmat kapsz. Ennek mértéke függ attól, hogy hányadik helyen végeztél, és hogy melyik osztályban szerepelsz:
Osztály
|
1
|
2
|
3
|
4
|
Első osztály
|
2 000 000 US$
|
1 175 000 US$
|
825 000 US$
|
500 000 US$
|
II. osztály
|
1 350 000 US$
|
1 050 000 US$
|
750 000 US$
|
450 000 US$
|
III. osztály
|
1 200 000 US$
|
925 000 US$
|
675 000 US$
|
400 000 US$
|
IV. osztály
|
900 000 US$
|
700 000 US$
|
500 000 US$
|
300 000 US$
|
V. osztály
|
600 000 US$
|
475 000 US$
|
325 000 US$
|
200 000 US$
|
VI. osztály
|
525 000 US$
|
400 000 US$
|
300 000 US$
|
175 000 US$
|
További osztályok
|
450 000 US$
|
350 000 US$
|
250 000 US$
|
150 000 US$
|
A bajnokság gólkirályi címének elnyeréséért 10 000 US$ bónuszpénz jár. A pénz kifizetésére a szezon utolsó mérkőzése után kerül sor. Ha a szezonban holtverseny alakul ki a góllövőlista élén, mindkét csapat játékosa megkapja a jutalmat; ha azonban mindkét játékos a Te csapatodban játszik, csak egy díjat nyersz.
Feljutási bónusz
A magasabb osztályba való feljutást kiharcoló csapatok a pénzjutalmon felül feljutási bónuszt kapnak. A feljutással ezen túl a szurkolói klub is megnövekszik: azaz 10%-kal növekszik a szurkolótáboruk (hasonlóképpen, ha egy klub kiesik, a szurkolók 10%-át elveszíti). Azonban az "ingyenes" feljutással feljutó csapatoknak csak a szurkolótábora növekszik. Ilyen ingyenes feljutás lehet például a botcsapatok eltávolítása miatt, vagy az ideiglenes extra feljutási rendszer a Hattrick International bajnokságban.
Osztály
|
Egyenesági feljutók
|
Osztályozón feljutó csapatok
|
Első osztály
|
-
|
-
|
II. osztály
|
500 000 US$
|
175 000 US$
|
III. osztály
|
450 000 US$
|
150 000 US$
|
IV. osztály
|
400 000 US$
|
125 000 US$
|
V. osztály
|
300 000 US$
|
100 000 US$
|
VI. osztály
|
200 000 US$
|
75 000 US$
|
További osztályok
|
175 000 US$
|
50 000 US$
|