Cserék
A felállás fejezetében már említettük, hogy ha egy játékos lesérül, a cseréje azonnal a helyére lép. De ütemezhető cseréket is beállíthatsz.
Ütemezhető cserék
A mérkőzésekhez akár ravasz taktikai húzásként, akár azért is ütemezhetsz cseréket, hogy az elfáradt játékosok helyett pihentek léphessenek pályára.
Az egyik csatárod például védőre cserélheted, hogy a megszerzett előnyt biztosítsd, de védőt is csatárra cserélhetsz, ha épp ahhoz van kedved. Lehetőség van arra is, hogy egy adott játékosra vonatkozó utasításon módosíts.
Az ütemezhető cserék beállítása
Az ütemezés beállításához menj a „Csapatutasítások” fülre a mérkőzésutasítások felületen. Itt kiválaszthatod azt a játékost, akit le szeretnél cserélni, és azt, akit szeretnéd, hogy a helyére lépjen. Majd meg kell adnod a csere feltételeit.
A csere történhet a mérkőzés egy adott perce után és/vagy a mérkőzés állásától függően, amit a „További feltételek” alatt tudsz megadni. Továbbá itt tudod beállítani azt is, ha egy játékosod (vagy az ellenfél egy játékosa) piros lapot kap, és valakinek módosítani akarod a posztját.
A felfogás módosítása
A felfogásmódosításokat úgyszintén a „Csapatutasítások” fülön adhatod meg. A cseréhez hasonlóan válaszd ki a kívánt játékost, majd add meg a felfogásának módosításához szükséges feltételeket.
Összesen öt játékosutasítást adhatsz meg
Legfeljebb öt játékosutasítást (cserét és felfogásmódosítást) adhatsz meg. Kérjük, ne feledd azt sem, hogy egy mérkőzésen legfeljebb három cserelehetőséged van!
Az utasításokat csak akkor lehet végrehajtani, ha a feltételek teljesülnek
A játékosutasításaid végrehajtására akkor kerül sor a mérkőzésen, ha az általad megadott feltételek mind teljesülnek. Ha nem így történik, az utasítást nem lehet végrehajtani.
Ha elrendelsz egy cserét a 65. percben, bármilyen állásnál, a csere a 65. percben megvalósul. Ha elrendelsz egy cserét a 70. percben úgy, hogy Te vezetsz, a csere a 70. perc után bármikor megvalósul, ha a megadott feltétel teljesül. Tehát ha a 80. percben szerzel vezetést, a cserére leghamarabb akkor kerülhet sor.
Ha két utasítást is megadsz a 70. percre, és az egyik feltétele az, hogy vezess, a másiké pedig az, hogy több, mint egy góllal vezess, Te pedig addigra már 3-0-ra vezetsz, a rendszer mindkét utasítást végrehajtja.
Jegyezd meg: ha 2 utasítást is azonos feltételekkel adsz meg (például mérkőzés állás és eltelt idő), azok pontosan NEM EGYSZERRE történnek meg, hanem a megadásuk sorrendjében, egymás után.
A mérkőzés után a megfelelő hivatkozásra kattintva megtekintheted (csak Te, az ellenfeled nem) a játékosutasításaid listáját a csillagértékeléseket mutató oldalon. Itt azt is láthatod, melyik utasítást hajtotta végre a rendszer, és melyiket nem.
Reagálni a sérülésekre
Ha lesérül egy játékosod, nem tudsz rá valós időben reagálni, hanem az edződ fogja beküldeni a cserét. Te annyit tehetsz, hogy előre tervezel az ilyen helyzetekkel.
Az edződ azt a játékost fogja beküldeni a sérült helyére, aki ki van jelölve az adott pozícióra. E játékos alapesetben ugyanúgy fog viselkedni, mint aki helyett beállt.
Előfordulhat azonban, hogy te nem ezt szereztnéd: ilyenkor a cseréknek feltételes utasításokat kell adnod, amelyek akkor élesednek, ha lesérül egy bizonyos pozícióban játszó játékos. Megváltoztathatod ugyanis az esetlegesen pályára lépő játékos utasításait ahhoz képest, amelyekkel a sérült játszott. Néhány esetben ez hasznos lehet: ha például a megsérült játékosod egy kiváló szélső, de a cseréje inkább a játékszervezésben tündököl, beállíthatod, hogy majd közép felé játsszon. Taktikai változtatásokat is beiktathatsz, például pályán lévő játékosok pozíciócseréjét arra az esetre, ha egy bizonyos játékos sérülés miatt kénytelen elhagyni a gyepet.