Sütiket használunk - segítenek nekünk jobb szolgáltatást nyújtani a számodra.
Az oldal használatával elfogadod, hogy tárolhatunk és használhatunk sütiket a gépeden.

Világ »   Hírek 

Hírek

4-18-2006 Vezércikk: A játék folyamatosan fejlődik

A Hattrick egy nagyszerű játék, de több olyan pontja van, ahol még van mit javítani. Az ilyen irányú terveiket szeretnénk most megosztani veletek.
Jövőre ünnepli a Hattrick az internetes játék 10. évfordulóját. Egy ember indította, de pár éve egy kisebb rajongói csoportnak kellett dolgoznia, szinte másodállásként, hogy működhessen. Ez persze egyúttal nagyon is szórakoztató, de mára sok minden megváltozott. A legtöbb felhasználó elvárja, hogy ugyanúgy működjön, mint a legnépszerűbb internetes oldalak, de nem látják, hogy csak pár ember rejtőzik a háttérben, ráadásul az erőforrások csak korlátozottan állnak rendelkezésükre. Ennek ellenére célunk, hogy a játék ingyenes maradhasson, és emellett elfogadható szinten tartsuk a hirdetések mennyiségét is. A növekedéssel egyidejűleg nő a felelősségünk is, nem csupán a felhasználók irányába, de a munkavállalóink irányába is. A továbbiakban tájékoztatni szeretnénk benneteket arról, hogyan tervezzük a szervezeti felépítésünk növelését, hogy folyamatosan eleget tudjunk tenni a kívánalmaknak.

A Hattrick oldal befektetői

Korábban a működésbeli problémákra igyekeztünk csak az utolsó pillanatban reagálni. A kivárásnak tulajdonképpen költségtakarékossági okai voltak. Az utóbbi két évben, pontosabban a 2003. évi Sötét Péntek óta, amikor a Hattrick arra kényszerült, hogy a játék mentett változatát, egy korábbi állapotát töltsük vissza, nagyobb figyelmet fordítottunk a rendszereinkre. Így a Hattrick biztonságosabbá és megbízhatóbbá vált, de még mindig nem eléggé. Ezt az idén jelentkező problémák is alátámasztották. Nem tudjuk garantálni, hogy ehhez hasonló már sosem fog előfordulni, de most sokat költöttünk a technológiára, hogy segítsen előre jelezni a problémákat, és gyorsabban kijavíthassuk őket, így a felhasználók számára elfogadhatóan működjön a játék.

Új partnerek és csapattagok

A Hattrick megbízhatóságának és fejlődési sebességének növelése érdekében három új, főállású munkaerő érkezik hozzánk. Május 3-tól HT-Berg egyedül fog elbánni a 40 szerverünkkel, igyekezni fog megbirkózni a potenciális problémákkal, és feladata lesz, hogy biztosítsa, hogy megfelelő kapacitással rendelkezzünk. HT-David projekt menedzserként már korábban érkezett hozzánk. A fejlesztési csoportot irányítja, és ő vezeti csapata új tagjának kiválasztását is.

Továbbá partnerségi kapcsolatot építettünk ki az Intellel. Évek óta az ő hardverüket használtuk, és büszkék vagyunk, hogy mostantól hivatalosan is a partnereink. Így magasabb szintű a támogatást kapunk, és hozzáférést a hardver újításokhoz. Ez mindenképp nagy segítséget jelent a jövőbeli fejlődésünkhöz.

Státuszjelentés a Támogatók részére

A korábbiakhoz hasonlóan ezentúl sem tudjuk garantálni, hogy megszakítások nélkül működni fog az oldal, de arra törekszünk, hogy a jövőben ezt a problémát kiemelten kezelni tudjuk. Ennek kézzelfogható jeleként, és mintegy Támogatóinknak tett gesztusként, működésbeli garanciát nyújtunk a Támogatók részére. Minden hónapban elküldünk részükre egy státuszjelentést, és meghosszabbítjuk az előfizetésüket az elmúlt hónapban tapasztalt leállások időtartamával. Így ha az oldal nem elérhető, arra az időre nem fizetsz semmit, illetve mérhetővé válik a teljesítményünk is.

Ezt a bónuszt, mely most négy teljes napot jelent, visszamenőlegesen minden jelenlegi támogató megkapja a márciusban tapasztalt nagy leállásokért cserébe. Az áprilisi működésünk jelenleg 100%-os.

Hattrick Támogató és a hirdetések

A technológia még nem minden. A dizájnra is nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni. A hét második felében több új funkciót is bevezetünk, melyek közül a legjelentősebb a Hattrick Támogató új verziója. Ezzel egyidejűleg, először az öt évvel ezelőtti bevezetés óta, megemeltük a tagság éves előfizetői díját 19.50 euróról 24.80 euróra. Az emelés elsősorban az infláció miatt szükséges, mely 2001 júniusa óta 19% (UK CPI D7CV). Igaz az áremelkedések sosem népszerű intézkedések, mindenképp növelni fogja az oldal működési hatékonyságát, melyről tudjuk, hogy a támogatók számára elsődleges.

Továbbá újra fogjuk értékelni a hirdetési politikánkat. Célunk az, hogy hatékonyabb reklámformákkal szebbé tegyük az oldalt. A múlt heti dizájnfrissítés alkalmával a Támogatók számára csökkentettük a banner méretét. Támogatóinknak mostantól nem mutatunk „független” reklámokat, csak a Hattrick termékek reklámjait, közösségi eseményeket, vagy partnereink kampányelemeit. A többi felhasználó továbbra is találkozni fog a megszokott felső bannercsíkkal, de mint azt pár sorral feljebb említettük, körbenézünk, hátha találunk más hirdetési formákat. Egy biztos, nem növeljük a renklámok méretét, nem lesznek pop-up (előbukkanó) reklámok vagy spam-ek (kéretlen üzenetek), de lehet, hogy például bevezetjük például a dinamikus szöveges reklámokat.

A felhasználók véleményére is kíváncsiak vagyunk

Az elkövetkező néhány hónapban több kérdőívet is kiadunk, hogy megtudjuk, néhány dologgal kapcsolatban mi a véleményetek, kezdve a játékélménytől a technikai problémákon át a játék „adminisztrációjáig”. Úgy véljük, az a legjobb módja annak, hogy megismerjük, mi szükséges a felhasználók számára, mi elégítené ki az igényeiket. Erre korábban csak a fórumokon volt lehetőség. A Hattrick növekedésével egyre fontosabb, hogy megértsük, mi a véleményetek a játékról.

Összegzésképpen elmondható, hogy a Hattrick minden területén változások elé nézünk. Reméljük minden elvárásnak eleget tudunk tenni a Hattrick jövő évi 10. szülinapjára.
 
Server 070