Sütiket használunk - segítenek nekünk jobb szolgáltatást nyújtani a számodra.
Az oldal használatával elfogadod, hogy tárolhatunk és használhatunk sütiket a gépeden.

Vezércikkek

Hattrick International: 2. szezon


2017-03-27 10:41:00

A Hattrick International első szezonja már javában zajlik, rengeteg örömet és élményt biztosítva az úttörőknek, akik az indulástól velünk vannak. Ugyanakkor a verseny még korai szakaszában van, lehetetlen megmondani ki lesz a végső győztes.

20. évfordulónk első korai ajándékaként most örömmel jelentjük be, hogy MINDEN TÁMOGATÓNK kap egy ARANY JEGYET, mellyel egy szezont ingyenesen végigjátszhat az International bajnokságban. Ha még nem vagy támogató, ez egy remek alkalom, hogy kipróbáld a szolgáltatást!



Azért hoztuk létre a Hattrick International bajnokságot, hogy biztosítsunk minden aktív játékosunk számára egy lehetőséget, hogy egy vadonatúj bajnokságban, egy vadonatúj csapattal próbálhassák ki magukat, ahol mindenki egyenlő feltételekkel kezd és nincsenek már felépült csapatok, akik megakadályoznák a bajnoki címek megszerzését és a feljutást. Az első szezon most zajlik, és személyes élményeim alapján is mondhatom, ez egy nagyon izgalmas verseny, ahol minden mérkőzés számít és a most meghozott stratégiai döntések nagyban befolyásolják a következő szezonokat is. Mászóval igazán nagy móka.

Jelenleg 4500 csapat küzd a Hattrick International VI. osztályban, és kicsit kevesebb, mint a fele fel fog jutni az V. osztályba a szezon végén. Még nagyon hosszú az út a legmagasabb szintekig, és hogy a verseny továbbra is éles legyen szeretnénk, ha sok új versenyző csatlakozna a rendszerhez.

A 20. születésnapunk ünneplése kapcsán az első ajándékunkként minden támogatónk (az Ezüst és Arany támogatók is, akiknek eddig nem volt lehetőségük további csapatokat menedzselni) kapni fog egy Arany Jegyet, mellyel egy szezonban ingyenesen ki tudja próbálni az International bajnokságot.

Így fog működni:

* Mindenki, aki április 11-én aktív támogatói státusszal rendelkezik, kapni fog egy Arany Jegyet, függetlenül attól, milyen színű a támogatói csomagja.

* Az Arany Jegy egy ingyenes szezont biztosít számodra a Hattrick Internationalben. Amennyiben már van csapatod itt, úgy a jegyet az előfizetésed meghosszabbítására fordíthatod.

* Az Arany Jegyes regisztrációk lehetőségét két szezonra szétosztva fogjuk kiosztani, ezzel csökkentve az új csapatok hatását a játékospiacra és a bajnokságra.

* A kezdési idődet a Támogatói tagságod kora fogja meghatározni. Kiszámoljuk, hány napnyi Támogatói csomagot vásároltál az évek során magadnak. Természetesen a leghosszabb ideje támogatók kapnak lehetőséget elsőként.

* Az Arany Jegyed elárulja, melyik lesz az első nap, amikor beválthatod és regisztrálhatod az új csapatodat. A második szezonra április 24-től, a harmadik szezonra augusztus közepétől lehet regisztrálni.

* Az Arany Jegy aktiválásakor a Támogatói státuszodból legalább annyi napnak kell még hátra lennie, hogy a következő szezont lefedje. (Pontosan úgy, ahogy ez a Platina támogatók esetén, akik International bővítést vesznek.) Ha csomagod hamarabb lejárna, hosszabbíthatsz, vagy kérheted az Arany Jegy későbbi felhasználásának lehetőségét. A Jegy 2 évig érvényes.

* Az Arany Jegyet a kiválasztott szezon kezdete előtti péntek éjfélig aktiválod kell, hogy legyen elég időnk a bajnoki rendszert megfelelően létrehozni. Amennyiben nem használod fel a Jegyet a második szezonban, várnod kell vele a harmadik szezonig.

* A bajnoksághoz új osztályt fogunk adni, hogy elhelyezhessük az új csapatokat. Az új csapatok a VI. és VII. osztályban kerülnek elhelyezésre, a regisztrációk sorrendjében. (Érdemes korán kelni április 24-én!)

* A mostani szezonban a kiesési rendszer nem fog változni, tehát egyetlen csapat sem fog kiesni a VI. osztályból a szezon végén. A távozó csapatok a feljutók lesznek.

Ezzel a kampánnyal a Támogatóink számára adunk egy kis ízelítőt az International érzésből, mivel hisszük, hogy ez egy vagány dolog. Ezen kívül szeretnénk az Internationalnek is lökést, vérfrissítés adni, akik a feljutó csapatok helyére lépnek.

Végül, szeretnénk azzal ünnepelni a közelgő évfordulót, hogy valamit teszünk a Támogatóinkért, akik nélkül soha nem érhettünk volna el idáig.

A későbbiekben még számos dolog fog érkezni, és nem csak a Támogatóknak, hiszen mindannyian számítotok és mindannyian fontosak vagytok nekünk.

A végén még egy megjegyzés a Támogatói kor kiszámításáról. Találnunk kellett egy módszert, mellyel az Arany Jegyeket két részre oszthattuk, és nem szerettük volna ezt bármilyen „vásárolt” vagy „nyert” módon megoldani. Így – az ünnep jegyében – úgy döntöttünk, összeszámoljuk jelenlegi Támogatóink az évek során saját maguknak vásárolt – vagy önkéntesként kapott – napjait, és ezt használjuk alapnak.

Őrület, de úgy tűnik az első csoportba tartozóknak legalább 8 év támogatói múltra lesz szükségük. Ez elárul valamit a Támogatók hihetetlen fontosságáról (és persze a játék koráról is.)

Mindenkinek nagyon köszönjük!


HT-Johan
Az összes vezércikk megjelenítése

A közösség reakciói

Erről még senki sem jelentetett meg sajtóközleményt.

 
 
Server 080