We use cookies - they help us provide you with a better online experience.
By using our website you accept that we may store and access cookies on your device.

352 • II. szám | Folytatódik a ThreeFiveTwo Magazin!

Kedves olvasók!

Úgy éreztük, hogy tavasszal örömmel fogadtátok a 352 magazint: itt megtaláltok mindent, ami az első részhez tartozik (19565). Mi pedig örömmel írtuk. Ezért folytatjuk!

Különböző (IRL) okokból nem negyedév, hanem félév telt el az előző szám óta. Emiatt a szerzők fizetését 30, a szerkesztőkét pedig 50%-kal csökkentettük. Ennek ellenére - vagy éppen emiatt - a következő megjelenés időpontja számunkra is meglepetés lesz. Most azonban lássuk, késő ősszel mivel várunk benneteket!

• Kezdésnek érkezik egy régen várt és ígért fordítás Nemethz75-től arról, hogy a háttérben hogyan is működik az akadémia. Fontos anyag! (19798)

• Ebben a hónapban nem csak egy fordításunk lesz, mert LLevente egy még tavasszal megjelent cikket magyarított. Ebben az isteni szint fölött járunk. Földi halandóknak az nem hétköznapi téma, de például egy-egy erősebb LS csapat elég gyakran belecsúszik ebbe, így betekintünk a kulisszák mögé! (19838)

• Az isteni cikkhez kapcsolódóan grandmastával egy apró kutatást tekinthetünk át, amely talán szinesíti az előző témát. (19835)

• Folytatódik két állandó rovatunk! A mélyinterjúban egy újabb hazai legendát kérdeztünk, szucsjani után Mocsai is Volfart mikrofonja elé állt, hogy a HT-s régmúltról is meséljen. (19804) és (19805)

• A körkérdésben Nemethz pedig a legfontosabb posztokról kérdezett számos magyar menedzsert. (19789) és (19790)

Itt kérnénk elnézést a válaszadóktól és a szerzőktől, hiszen ez a két cikk már nyár elején kész volt, de a többire várva talán már el is felejtették, mi szerepel itt, így talán az érintetteknek is újszerű olvasmány lesz! :) akarom mondani elnézést!

A végén szokás szerint tartalomjegyzékkel zárunk. Közben az előző szám állatkertje után most is törekszünk a képi megjelenésre is: ezúttal hangulatos karikatúrára lelhet a figyelmes olvasó rajzolónktól, vikotótól. Már csak annyi maradt, hogy megköszönjem sattikznak a folyamatos segítséget, volfinak és NZ-nek a folyamatos nagyon aktív és minőségi munkát, LLeventének, hogy a sok dolga mellett is fordít, és mindenki másnak a közreműködést!


Olvassátok olyan örömmel, mint ahogy készítettük, esetleg ne húzzátok el fél évre, mint ahogy nekünk sikerült! :) Jó szórakozást a következő napokban!

2016-11-12 13:38:28, 541 views

Link directly to this article (HT-ML, for the forum): [ArticleID=19837]

 
Server 071